Egy lelkészi elhívás és szolgálat útja - interjú Gál Lídia Hajnal ákosi lelkésznővel
Egy lelkészcsaládból induló életút bontakozik ki az alábbi a beszélgetésben, amelyben személyes elhívás, tanulmányi évek, szolgálati helyek és közösségi tapasztalatok fonódnak össze. Gál Lídia Hajnal őszintén vall arról, hogyan vezette Isten lépésről lépésre a lelkészi hivatásban, és miként éli meg ma szolgálatát az ákosi református gyülekezetben és az egyházmegyei nőszövetség élén.
– Lelkészcsaládból származol, több testvéred is lelkipásztorként szolgál. Mikor és hogyan fogalmazódott meg benned, hogy te is ezt a hivatást válaszd?
– Lelkészcsaládban felnőni nagy áldás. Figyelemmel kísértem, ahogy édesapám lelkészként, édesanyám pedig kántornőként szívvel-lélekkel szolgál a gyülekezetben. Még most is elevenen él bennem a kép, ahogyan szüleim a gyülekezet névsorával a kezükben, imádságban hordozták a közösség minden egyes tagját – mind a mai napig csodálatosnak és követendő példának találom ezt. Ahogyan azt is, hogy minden nehézségben Istenhez fordultak tanácsért és erőért, hiszen a lelkészi szolgálat nem könnyű, megannyi kihívással jár. De Isten mindig jelenlétével erősítette őket.
Nyilván minden gyerek más, és lelkészgyerekként különösen sok elvárással találtuk szembe magunkat. Én azonban nem kényszerként éltem meg a közösségben való jelenlétet, hanem örömmel vettem részt és szolgáltam mindig. Testvéreimhez hasonlóan Isten bennem is kimunkálta a lelkészi hivatás utáni vágyakozást. Hat testvérem van, és öten közülük lelkészként szolgálnak az egyházkerület különböző egyházmegyéiben. Már gyermekkoromban is vonzott a lelkészi hivatás gondolata, és hosszú ideig csendesen formálódott bennem ez az érdeklődés.
Az igazi, egyértelmű isteni elhívást azonban csak a 12. osztály végén éltem meg. Meg kellett hoznom a döntést arról, merre tovább, hol szeretnék felvételizni. Éppen ebben az időszakban történt, hogy egy vasárnapi istentiszteleten az iskolalelkész felkért arra, hogy én olvassam fel a lekciót. Ez általában a diákpresbiterek feladata volt, ám azon a vasárnapon ki hazautazott, ki kórusfellépésre ment – így végül rám esett a választás.
Ma is élénken él bennem a pillanat, amikor remegő szívvel felolvastam a lekciót Ézsaiás könyve 6. fejezetéből: „Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj! Ő így felelt: Menj...!” Ezek a szavak akkor különös erővel szólítottak meg: tényleg akar engem az én Uram... Ez az élmény vált számomra az isteni elhívás világos és meghatározó pillanatává.
– Tanulmányaidat hol végezted? Milyen emlékek, élmények kötnek ezekhez az oktatási intézményekhez?
– Nem tudom, ki hogy van vele, de én mindig is szerettem tanulni. Az 1–8. osztályt a Tóti Általános Iskolában végeztem. A középiskolai tanulmányaimat azonban testvéreimhez hasonlóan a Kolozsvári Református Kollégiumban folytattam, humán–teológia szakon. Bár nem volt könnyű a szülőktől való korai leválás, a bentlakásos élet és a ritka hazautazás, mégis sok mindenre megtanított. Szüleim nagyon jól tudták, miért ebbe az iskolába adnak bennünket. Mind a mai napig hálás vagyok a Református Kollégium tanárainak azért, hogy nemcsak tanítottak, hanem neveltek is.
Az itt töltött éveimnek különleges színt adtak a refis istentiszteletek, bibliaórák, hétkezdő áhítatok, bibliavetélkedők és kóruspróbák. Istennek hála, szép eredményekkel zárhattam a középiskolai éveimet, mellyel aztán egy új szakasz kezdődött az életemben: az egyetemi évek a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. Az itt töltött hat év a lelkészi hivatásra való felkészülés ideje volt, amely során szakmai tudásomat, hitbeli elköteleződésemet és szolgálatra való elhívásomat egyaránt formálták.
Egyetemista éveimhez fűződik a férjemmel való megismerkedés, jegyességünk és házasságkötésünk is. Hála legyen Istennek ezért a kegyelemért, hogy megismerhettem őt, és vele együtt készülhettünk a lelkészi szolgálatra, amelyre egész életünket szántuk.
– Hol kezdted meg lelkészi szolgálatodat, mennyi időt töltöttél ott, és mit jelentett számodra az a gyülekezet?
– Kikerülni egy távoli falucskába, több száz kilométerre az otthontól sosem könnyű, de férjemmel együtt örömmel fogadtuk kihelyezéseinket. A temesi egyházmegyébe kebelezett Szapáryfalván és Nagybodófalván kezdhettük meg szolgálatunkat 2021 őszén. Hittük, hogy az Úrnak célja van velünk ezeken a helyeken – és valóban így volt.
Nagy áldásokat éltünk meg e piciny gyülekezetekben. Oly sok szeretetet és odafigyelést kaptunk, amelyet meghálálni is nehéz. Amit csak tudtunk, igyekeztünk megtenni a gyülekezetekért. Szórtuk az igemagvakat az istentiszteleteken, családlátogatások alkalmával és minden egyéb alkalmon. Bár elsődleges célunk mindig a lelki építkezés volt, gyülekezeteink fizikai környezetét is folyamatosan szépítettük és fejlesztettük.
Nagyon szerettük közösségeinket, ahogyan az ottani életünket is. Bár nem terveztünk eljönni e két, egymáshoz közeli gyülekezetből, Istennek mégis más terve volt velünk.
– Az ákosi református egyházközségbe 2023-ban kaptál meghívást. Hogyan érzed magad ebben a közösségben?
– Két év után nehéz volt az elválás, de az Úr oltalmába ajánlva hagytuk hátra első szolgálati helyeinket, és az Ő vezetésében megnyugodva indultunk el az újabb szolgálati területre. Temes megyéből Szatmár megyébe kerültünk, a tasnádszarvadi és az ákosi gyülekezetek meghívott lelkészeiként.
Utazásaink iránya váratlanul délről észak felé változott. Nem tudtuk, mi vár ránk, de azt igen, hogy Isten jár előttünk. Az Ő vezetése nélkül nem is váltottunk volna, de miután többszöri megerősítést kaptunk, igent mondtunk a meghívásoknak. Így az ismerőst és megszokottat felváltotta az ismeretlen és az új.
Nem kellett sok idő ahhoz, hogy elmondhassuk: otthon érezzük magunkat. Istentől rendelt helyünkön vagyunk. Szeretetteljes közösségek vesznek körül bennünket, amelyekért kimondhatatlanul hálásak vagyunk. Örömmel szolgálok és végzem lelkészi feladataimat. Célom, hogy Istenre mutassak ne csak szavaimmal, hanem főként életemmel. Vágyam pedig, hogy Isten hűséges eszközeként tudjak helytállni – ami csakis Tőle jövő erővel, bölcsességgel és szeretettel lehetséges.
– Elképzeléseid közül melyek valósultak meg eddig, és milyen feladatok, tervek állnak még előtted?
– Elképzelések, tervek mindig vannak. De a kedvenc igeversem erre bátorít: „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik.” (Zsolt 37,5) Istenre bízom családi életünket, ahogyan gyülekezeti szolgálatunkat is.
Nagy dolognak tartom, hogy sokféle alkalom van a gyülekezetben, amelyeken szívesen részt vesznek gyermekek, fiatalok és felnőttek egyaránt. Az eddigi kisebb-nagyobb újítások és fejlesztések mellett mindig születnek újabb tervek. A feladatok elől nem kívánunk elbújni, hanem igyekszünk hűségesen elvégezni mindazt, amit ránk bíznak. Isten dicsőségét és gyülekezeteink javát kívánjuk szolgálni mindazzal, amit teszünk és mondunk. Hadd épüljünk, növekedjünk mindannyian hitben és szeretetben!
– Az elmúlt évben megbízást kaptál az egyházmegyei nőszövetség vezetésére. Nőszövetségi elnökként mit tartasz a legfontosabbnak, és számíthatunk-e új kezdeményezésekre ezen a területen?
– Váratlanul ért az egyházmegyei nőszövetség vezetésére kapott megbízás. Bár az előző és a jelenlegi gyülekezetben egyaránt szeretem és vezetem a nőszövetségi alkalmakat, magasabb megbízatásra nem magamat tartom a legalkalmasabbnak. Ahogyan Istenre bíztam a választást, ugyanúgy Istenre bízom az előttem álló utat ezen a szolgálati területen is.
Bátorításul szolgál, hogy vezetőtársaimmal együtt, egy csapatként vállalkoztunk erre a szolgálatra. Isten segítségével szeretnénk folytatni az egyházmegyében évek óta szépen folyó munkát. A legfontosabb, hogy Istent képviseljük: bármit is teszünk vagy szervezünk, Őrá mutassunk. Nem az új dolgokon van a hangsúly, hanem azon, hogy Isten és az Ő igéje kapja a legfontosabb helyet minden rendezvényen és találkozón, hogy egyre többen kerüljenek kapcsolatba Istennel és egymással.
A meglévő két egyházmegyei alkalom – a nőszövetségi csendesnap és a kárpát-medencei imanap – mellett lelkésznőknek és lelkészfeleségeknek szervezett alkalom is remek lehetőség lenne. Az egyházmegyei nőszövetségi vezetőséggel rendszeres online vagy személyes találkozásaink során mindig adódik lehetőség a közös gondolkodásra és szervezésre.
Adja az Úr, hogy áldásos legyen a munkánk! Vele megyünk továbbra is előre.
Sebestyén Elek Előd
Bejegyzés dátuma: 2026. 02. 12.
